ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED

Ezer láthatatlan - versek

Cikkszám: 9786156555618

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 55

2 770 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Báthori Csaba Rilke-„fordítás-trilógiájának” ez a harmadik – záró – kötete (az első kettő, a Csillagközi évek és a Tér és csillagok után) megint igazi csemegékkel szolgál az olvasóknak: gyönyörű búcsú-ívben kerekíti le Rilke költői életművét azzal az anyaggal, amelyben súlyos magányos versek, jelentős töredékek, az olvasói szemhatáron eddig meg nem jelent remekművek sorakoznak. Ebben a gyűjteményben különböző jellegű szövegek kaptak helyet. Akad itt néhány nagyszerű befejezett költemény a tízes évekből (Narcissus, Óda Bellmanhoz), de váratlanul meglepetést okozhat néhány gyönyörű prózavers is. A költő négy gyászverséből itt olvashatjuk a Requiem egy fiúcska halálára című siratót, és kötetünk tartalmazza a C. W. gróf hagyatékából című talányos Rilke-füzér teljes anyagát, amely eddig szinte ismeretlen volt a magyar olvasók előtt. Kötetünk amellett, hogy gondos merítésben kínálja a Rilke alaptémáihoz köthető töredékek, cím nélküli „félversek”, kiegészítő változatok tömör darabjait, közöl egy-egy – Rilke zárt formai kultúráját lazítgató – haikut vagy képverset, jelezve, hogy a költőt a húszas években már-már a formai játékok kísértetei is megkörnyékezték. Az Ezer láthatatlan újdonsága még, hogy a fordított versek alatt – ahol szükséges – közli a német kiadás magyarázó jegyzeteit, s ezzel segít eligazodni a nagy osztrák lírikus művészi labirintusában.Aki Rilkét olvas, nem egyszer vigasztalást keres. Mindenesetre a szépségen túl ma feltétlen szükségünk van arra, hogy a költészet nyelvén valaki komolyan beszéljen hozzánk. És Rilke bizonyára ezt teszi, – hiszen érezzük, hogy minden nap megerősít telő életünkben.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!